Portugália csodás fővárosába, Lisszabonba tavaly nyáron látogattunk el, felfedeztük híres nevezetességeit, és a közeli óceánpartokon is megpihentünk.
Londonból bő 2 órás repülőút után érkeztünk a portugál fővárosba, leszállás közben gyönyörködtem az esti fényekben úszó fővárosban. Ahogy landolt a gép, egyre inkább kirajzolódtak a dombok, amelyekre Lisszabon épült, a fények lépcsőzetesen követték egymást. Kellemes, kissé fülledt esti meleg fogadott minket szeptember elején. Szállásadónk kijött értünk a reptérre, s a lakás felé tartva körbemutogatta a környéki üzleteket, metromegállókat, éttermeket. Nagyon kedves portugál hölgy volt, aki elmesélte, hogy tanárnő, nyáron szabadságon van, így sokszor kiadja saját lakását turistáknak. Szállást egyébként airbnb-n keresztül intéztünk ismét, mint anno Stockholmban. A lakás, amit béreltünk, teljesen véletlenül az egyik világhíres metromegálló közelében volt. A neve Olaias, s méltán híres a gyönyörű mozaikokkal kirakott színparádéról.
A lakás egy lakótelepszerű, újépítésű tömbházban volt, nappali, konyha, fürdő, s erkély is tartozott hozzá. Szép, rendezett, tiszta, a konyha teljesen jól felszerelt, tágas lakás volt. Az erkély és a színes nappali miatt tetszett meg anno nagyon, ez a kis erkély fénypontja volt az apartmannak, reggelente itt falatoztunk a hosszú városnéző napok előtt, esténként pedig kellemes borocskával vacsoráztunk. Ilyen csodás halakat sütögettünk.
A közeli üzleteket fedeztük fel először, bőséges friss hal, tenger gyümölcsei kínálat, ez nekünk igazi kincs volt, hiszen nagyon szeretjük a különféle halakat. A portugálok híres halétele a szárított tőkehal, amit a képen látható formában lehet vásárolni az üzletekben. Kissé kellemetlen szaguk volt..és rengeteg volt belőlük..
Többnyire metroval közlekedtünk, amely hamar a városközpontba repített minket, könnyen átlátható a hálózata. Lisszabonban 4 metrovonal van, mi a piros vonalon laktunk, ahogy már említettem, Olaias megállónál. Furcsa volt, hogy egyes metrokocsik túl rövidek, sokszor csak 2 kocsi közlekedett, így, futhattunk a metro után, ha fel szerettünk volt szállni :). Így néz ki belülről egy metrokocsi.
A legtöbb metromegállónál művészeti alkotások láthatóak, a leghíresebbet már fent megmutattam, de ezenkívül is elképesztő alkotásákat láthatunk.
Nemcsak új, modern villmosok közlekednek a városközpontban, hanem megtartották a régi nosztalgia villamosokat is, melyek aztán tömve vannak turistákkal. A városnézés során kipróbáltuk mi is a híres 28-as villamost, az óceánpartokra busszal és vonattal utaztunk, ill. még hajóval közlekednek sokan Lisszabonban.
Következik: Lisszaboni városnézés
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: